Tájköltészet a magyar irodalomban

Mi a tájköltészet? 
- A leíró költészet egyik csoportja, tárgya az embert körülvevő környezet, táj bemutatása. 
- Európában a felvilágosodás és a romantika kedvelt tematikája. 
- Nálunk megjelenik már Janus Pannonius, Balassi Bálint, Csokonai Vitéz Mihály és Berzsenyi lírájában, de Petőfi életművében teljesedik ki.
- Petőfi: az alföld tájegység bemutatása (szemben a romantikusok által kedvelt hegyes, sziklás vidékkel), a táj önmagában is fontos, hiteles, reális képet fest a pusztáról.
- A 20. században megváltozik a tájleírás jellege: a táj a lírai ÉN hangulatának, érzéseinek hordozója, kifejezője is (Juhász Gyula).
- Szimbolikus tájleírás: Ady Endre versei: A magyar Ugaron (az elmaradott Magyarország szimbóluma).  

József Attila tájversei: 
- Hagyomány + újítás kettősége.
- Jellegzetes tájmotívumai: - Az évszakok toposzai közül a nyár és még inkább a tél                                                               jelenik meg (a magány, a ridegség, az emberek közötti                                                               elszigeteltség szimbóluma is).
                                                - A napszakok közül az éjszaka (=éj-versek): a szemlélődés,                                                          elmélkedés napszaka, ehhez kapcsolódik a csönd motívuma.
- A hagyományos tájelemek mellett megjelenik újításként a külváros (gyár, vasút) képe.
- A költeményben a sivár, elhagyatott helyszínek jelennek meg, s a versek kifejezik az ott élők nyomorát, társadalmi kiszolgáltatottságát. 
- Versei: Téli éjszaka, A város peremén, Külvárosi éj, Holt vidék, Elégia.

- Módszere: a konkrét tájelemeket mindig valami elvonthoz, metaforikushoz kapcsolja.
Készítette: Majoros Balázs 
DSzC Péchy Mihály Építőipari Technikum 
Az oldalt a Webnode működteti Sütik
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el