Tájköltészet a magyar irodalomban
Mi a tájköltészet?
- A leíró költészet egyik csoportja, tárgya az embert körülvevő környezet, táj bemutatása.
- Európában a felvilágosodás és a romantika kedvelt tematikája.
- Nálunk megjelenik már Janus Pannonius, Balassi Bálint, Csokonai Vitéz Mihály és Berzsenyi lírájában, de Petőfi életművében teljesedik ki.
- Petőfi: az alföld tájegység bemutatása (szemben a romantikusok által kedvelt hegyes, sziklás vidékkel), a táj önmagában is fontos, hiteles, reális képet fest a pusztáról.
- A 20. században megváltozik a tájleírás jellege: a táj a lírai ÉN hangulatának, érzéseinek hordozója, kifejezője is (Juhász Gyula).
- Szimbolikus tájleírás: Ady Endre versei: A magyar Ugaron (az elmaradott Magyarország szimbóluma).
József Attila tájversei:
- Hagyomány + újítás kettősége.
- Jellegzetes tájmotívumai: - Az évszakok toposzai közül a nyár és még inkább a tél jelenik meg (a magány, a ridegség, az emberek közötti elszigeteltség szimbóluma is).
- A napszakok közül az éjszaka (=éj-versek): a szemlélődés, elmélkedés napszaka, ehhez kapcsolódik a csönd motívuma.
- A hagyományos tájelemek mellett megjelenik újításként a külváros (gyár, vasút) képe.
- A költeményben a sivár, elhagyatott helyszínek jelennek meg, s a versek kifejezik az ott élők nyomorát, társadalmi kiszolgáltatottságát.
- Versei: Téli éjszaka, A város peremén, Külvárosi éj, Holt vidék, Elégia.
- Módszere: a konkrét tájelemeket mindig valami elvonthoz, metaforikushoz kapcsolja.