Szózat
(1836)
Keletkezése:
- 1832-36 --> pozsonyi országgyűlést feloszlatták, az ellenzék képviselőjét börtönbe zárták (Kossuth Lajos, Wesselényi Miklós) --> Az ország reménytelen helyzetbe került.
- Ebben a válságos időszakban teszi fel a költő a kérdést, hogy mi lesz a magyar nép sorsa, a túlélés vagy a nemzet halála (Herderi jóslat).
- 1836-ban keletkezett a szózat, és 1843-ban komponált zenét mellé Egressy Béni.
Szerkezeti felépítése:
- Keretes szerkezetű, az első kettő és az utolsó kettő versszak alkotja a keretet. Az 1. versszak sorai megváltozott formában térnek vissza a 13. versszakban. A vers további versszakait az idősíkok tagolják, ez alapján különíthetjük el a szerkezeti egységeket. A 3-5. versszak a múltról, a 6-9. versszak a jelenről, a 10-12. versszak pedig a jövőről szól.
- A cím jelentése: kiáltvány, felhívás a magyar nemzethez. E/2-ben szólítja meg a magyarságot, rajta kívül megszólítja a szabadságot és a nagyvilágot is.
- Műfaja: hazafias óda.
- Hangvétele: A műfajnak, témaválasztásnak megfelelően patetikus, magasztos.
Tartalmi elemzése:
- A legfőbb tétel a vers felütésében található, a haza iránti hűségre szólítja fel a magyarságot.
- Tétel mondat az első két sor, bizonyításra szorul, mely már elkezdődik a 3. sortól. 2 metaforával szemlélteti a haza fontosságát --> bölcsőnek és sírnak nevezi a hazát, vagyis utal a kezdetre és a végre. A 2. versszakban a következtetést is olvashatjuk, mivel a haza az ember számára a kezdet és a vég, ezért máshol nem lelhet otthonra. Stilisztikai eszközként az ellentét alakzata jellemzi ezt a 2 strófát.
- A múlt strófái (3,4,5): Kölcseyhez hasonlóan a magyarság történetéből említ fontosabb eseményeket, személyeket, és utal a sok emberáldozatra.
- A jelen strófái (6,7,8,9): A jelen versszakaiban utal a múlt veszteségeire, de azt hangsúlyozza, hogy mindezek ellenére még mindig talon maradt a nemzet. A 7. versszakban a nagy világot szólítja meg és tőle kér/vár jövő képet a magyarság számára. Szélsőségekben gondolkozik a beszélő, vagy életet, vagy halált. A 8-9. versszakban anaforákkal azaz sor eleji szóismétlésekkel találkozhatunk ("az nem lehet"). Amellett érvel a költő, hogy nem lehet hiábavaló az a sok múltbeli emberáldozat.
- A jövő strófái (10,11,12): A 10-versszakban egy pozitív jövőkép jelenik meg, bízik egy jobb korban, egy szebb jövőben. A 12. versszakban ír a nemzet haláláról, a temetésről. Romantikus túlzással él, hiszen az egész világ gyászolja a magyarság halálát.
- Ezután a két keretversszak található módosított sorrendben. A 13. versszakban a felszólító módú ige kerül hangsúlyos helyre --> a sor elejére.
Szózat
Hazádnak rendületlenűl
Légy híve, oh magyar;
Bölcsőd az s majdan sírod is,
Mely ápol s eltakar.
A nagy világon e kivűl
Nincsen számodra hely;
Áldjon vagy verjen sors keze;
Itt élned, halnod kell.
Ez a föld, melyen annyiszor
Apáid vére folyt;
Ez, melyhez minden szent nevet
Egy ezredév csatolt.
Itt küzdtenek honért a hős
Árpádnak hadai;
Itt törtek össze rabigát
Hunyadnak karjai.
Szabadság! itten hordozák
Véres zászlóidat,
S elhulltanak legjobbjaink
A hosszu harc alatt.
És annyi balszerencse közt,
Oly sok viszály után,
Megfogyva bár, de törve nem,
Él nemzet e hazán.
S népek hazája, nagy világ!
Hozzád bátran kiált:
"Egy ezredévi szenvedés
Kér éltet vagy halált!"
Az nem lehet hogy annyi szív
Hiában onta vért,
S keservben annyi hű kebel
Szakadt meg a honért.
Az nem lehet, hogy ész, erő,
És oly szent akarat
Hiába sorvadozzanak
Egy átoksúly alatt.
Még jőni kell, még jőni fog
Egy jobb kor, mely után
Buzgó imádság epedez
Százezrek ajakán.
Vagy jőni fog, ha jőni kell,
A nagyszerű halál,
Hol a temetkezés fölött
Egy ország vérben áll.
S a sírt, hol nemzet sűlyed el,
Népek veszik körűl,
S az ember millióinak
Szemében gyászköny űl.
Légy híve rendületlenűl
Hazádnak, oh magyar:
Ez éltetőd, s ha elbukál,
Hantjával ez takar.
A nagy világon e kivűl
Nincsen számodra hely;
Áldjon vagy verjen sors keze:
Itt élned, halnod kell.