Mindvégig

(1877)

- A költemény eszünkbe juttatja a Letészem a lantot című költeményt. A lant kép miatt párhuzamba állítható, ugyanakkor ellentéte is, mert míg az előző versben arról panaszol, hogy abbahagyja az írást, itt pedig felszólítja saját magát, hogy alkosson mindvégig. 

- A vers típusa alapján létösszegző és önmegszólító, hiszen a lírai ÉN E/2-ben magához szól. A személyiség egyik fele biztatja a versírásra a másik felét. 

- Biztatja mert: - Vígaszt nyújt számára az alkotás (1. versszak).

                           - Mindig talál a költő témát amiről írhat (2. versszak).

                           - Vegye tudomásul, hogy elmúlt a fiatalsága, békéje meg ezzel (3. vsz.).

                           - Az időskor derűs, vidámmal teli legyen (4. versszak) 

- A vers 2. felében már nem az embert, hanem a költőt biztatja.

- Időskori lírájának más a témája, hangneme és és lehet, hogy már hallgatósága sincsen, de ezek nem okok arra, hogy abbahagyja a versírást.

Mindvégig

A lantot, a lantot
Szorítsd kebeledhez
Ha jő a halál;
Ujjod valamíg azt
Pengetheti: vígaszt
Bús elme talál.

Bár a szerelem s bor
Ereidben nem forr:
Ne tedd le azért;
Hát nincs örömed, hát
Nincs bánat, amit rád
Balsors keze mért?...

Hisz szép ez az élet
Fogytig, ha kiméled
Azt ami maradt;
Csak az ősz fordultán,
Leveleid hulltán
Ne kivánj nyarat.

Bár füstbe reményid, -
S egeden felényit
Sincs már fel a nap:
Ami derüs, élvezd,
Boruját meg széleszd:
Légy te vidorabb.

S ne hidd, hogy a lantnak
Ereje meglankadt:
Csak hangköre más;
Ezzel ha elégszel,
Még várhat elégszer
Dalban vidulás.

Tárgy künn, s temagadban -
És érzelem, az van,
Míg dobban a szív;
S új eszme ha pezsdűl;
Ne vonakodj restűl
Mikor a lant hív.

Van hallgatód? nincsen?
Te mondd, ahogy isten
Adta mondanod,
Bár puszta kopáron
- Mint tücsöké nyáron -
Vész is ki dalod.