Kései sirató

(1935- 1936)

- A Mama halálát (1919), a gyászfolyamatot csak évtizedekkel később sikerült lezárnia a verssel (="Kései..").

- A cím másik szava egy régi műfajt evokál, a siratóéneket, de annak hagyományával szembemegy, hiszen nem a halottat méltatja.

- A vers egy látomásban megidézi és megszólítja a halott anyát, aki azonban nem válaszol, így a képzelt párbeszéd monológgá válik.

- Nyitósora a magyar irodalom egyik leghíresebb életmetaforája: a lírai ÉN létezésében állandósult az anya-hiány.

- Magyarázat erre a hiányra: az anya nem áldozat, hanem a halál cinkosa.

- A továbbiakban (2-3. vsz.) feleleveníti a mama elvesztésének szituációját, azt, hogy mi hogyan történt (megelevenedik a múlt).

- Egyre nagyobb intenzitású sorok követik egymást (4-5. vsz.) --> a lírai ÉN vádolja édesanyját.

- Stílusa verbális, a csalás képei jelennek meg, változatos modalitás (kérdés, felkiáltás).

- Érzelmi tetőpont az 5. strófa.

- A zárásban (6. vsz.) eltűnik a látomás, elégikussá válik a hangnem.

- Tapasztalat megfogalmazása: "a legenda oda", "Kit anya szült, az mind csalódik végül".

Kései sirató

Harminchat fokos lázban égek mindig
s te nem ápolsz, anyám.
Mint lenge, könnyü lány, ha odaintik,
kinyujtóztál a halál oldalán.
Lágy őszi tájból és sok kedves nőből
próbállak összeállitani téged;
de nem futja, már látom, az időből,
a tömény tűz eléget.

Utoljára Szabadszállásra mentem,
a hadak vége volt
s ez összekuszálódott Budapesten
kenyér nélkül, üresen állt a bolt.
A vonattetőn hasaltam keresztben,
hoztam krumplit; a zsákban köles volt már;
neked, én konok, csirkét is szereztem
s te már seholse voltál.

Tőlem elvetted, kukacoknak adtad
édes emlőd s magad.
Vigasztaltad fiad és pirongattad
s lám, csalárd, hazug volt kedves szavad.
Levesem hütötted, fujtad, kavartad,
mondtad: Egyél, nekem nőssz nagyra, szentem!
Most zsiros nyirkot kóstol üres ajkad -
félrevezettél engem.

Ettelek volna meg!... Te vacsorádat
hoztad el - kértem én?
Mért görbitetted mosásnak a hátad?
Hogy egyengesd egy láda fenekén?
Lásd, örülnék, ha megvernél még egyszer!
Boldoggá tenne most, mert visszavágnék:
haszontalan vagy! nem-lenni igyekszel
s mindent elrontsz, te árnyék!

Nagyobb szélhámos vagy, mint bármelyik nő,
ki csal és hiteget!
Suttyomban elhagytad szerelmeidből
jajongva szült, eleven hitedet.
Cigány vagy! Amit adtál hizelegve,
mind visszaloptad az utolsó órán!
A gyereknek kél káromkodni kedve -
nem hallod, mama? Szólj rám!

Világosodik lassacskán az elmém,
a legenda oda.
A gyermek, aki csügg anyja szerelmén,
észreveszi, hogy milyen ostoba.
Kit anya szült, az mind csalódik végül,
vagy így, vagy úgy, hogy maga próbál csalni.
Ha kűzd, hát abba, ha pedig kibékül,
ebbe fog belehalni.

Kései sirató

Haladó beállítások