Járkálj csak halálraítélt
(1936)
- Egyik kötetének címadó verse
- Típusa alapján önmegszólító
- Elitéltként nevezi magát
- A vers első fele a külvilágról szól, a világ megtelik félelemmel, mindezt természeti képekben mutatja be, mindenki retteg, mindenki menekül.
- A költemény elején jön egy fordulat, ami szemben áll az első két versszakkal, ismét magához szól, és arra szólítja fel saját magát, hogy mindezek ellenére őrizze meg tisztaságát, bűntelenségét, keménységét.
Járkálj csak, halálraítélt
Járkálj csak, halálraítélt!
bokrokba szél és macska bútt,
a sötét fák sora eldől
előtted: a rémülettől
fehér és púpos lett az út.
Zsugorodj őszi levél hát!
zsugorodj, rettentő világ!
az égről hideg sziszeg le
és rozsdás, merev füvekre
ejtik árnyuk a vadlibák.
Ó, költő, tisztán élj te most,
mint a széljárta havasok
lakói és oly bűntelen,
mint jámbor, régi képeken
pöttömnyi gyermek Jézusok.
S oly keményen is, mint a sok
sebtől vérző, nagy farkasok.