In Horatium

(1904)

- Levelek Írisz koszorújából való, Írisz a görög mitológiában szerepel az ezer színű szivárvány istennője.

- Az ő leveleiből áll össze a koszorú, azaz a kötet, amelyben minden levél egy vers.

- A cím jelentése: Horatius ellen vagy szemben vele (ókori római költő)

Horatius két életbölcsessége:

1. Carpe diem! (élj a mának)

2. Arany közép

- A versben az aranyközép jelenik meg.

- Az aranyközép azt jelenti, hogy tartózkodjunk a szélsőséges élethelyzetektől, elégedjünk meg azzal ami jutott --> ezzel az életbölcseséggel száll szemben Babits, ebben a versben, és vallja azt, hogy a földön változik minden, így neki is változni kell.

- Az ars poeticájának tartalma: Kötődik a hagyományokhoz, nem akarja azt teljesen elvetni, ugyanakkor az újítás szándéka is jellemzi. Hagyományőrzés és az újítás kettősége jellemző ars poeticájára.

- A vers mottójaként szolgál az első négy sor ami egy Horatius-i idézet. Ezzel a négy sorral megidézi a költőelődöt, valamint azt, hogy a vers Alkaiosz strófában (időmértékes verselésben) íródott. Bizonyítja, hogy nem csupán szembeszáll Horatiussal, hanem mintaként is tekint rá.

- A kötet záróverse szintén egy ars poetica, címe a Lírikus epilógja.

In Horatium

Gyülöllek: távol légy, alacsony tömeg!
ne rezzents nyelvet: hadd dalolok soha
nem hallott verseket ma, múzsák
papja, erős fiatal füleknek.
Nézz fel az égre: barna cigány ködök -
nézz szét a vízen: fürge fehér habok
örök cseréjükért hálásak,
halld, Aiolost hogyan áldják, dallal.
A láng is hullám. Szüntelenül lobog
főnix-világunk. Így nem is él soha,
mi soha meg nem halt. Halálnak
köszönöd életedet, fü és vad!
Minden e földön, minden a föld fölött
folytonfolyású, mint csobogó patak
s "nem lépsz be kétszer egy patakba",
így akarák Thanatos s Aiolos.
Ekként a dal is légyen örökkön új,
a régi eszme váltson ezer köpenyt,
s a régi forma új eszmének
öltönyeként kerekedjen újra.
S ha Tibur gazdadalnoka egykor ily
mértéken zengte a megelégedést,
hadd dalljam rajt ma himnuszát én
a soha-meg-nem-elégedésnek!
Minden a földön, minden a föld fölött
folytonfolyású, mint hegyi záporár,
hullámtörés, lavina, láva
s tűz, örökös lobogó. - Te is vesd
el restségednek ónsulyu köntösét,
elégeld már meg a megelégedést,
légy könnyű, mint a hab s a felhő,
mint a madár, a halál, a szél az.
Görnyedt szerénység, kishitü pórerény
ne nyomja lelked járomunott nyakát:
törékeny bár, tengerre termett,
hagyj kikötőt s aranyos középszert
s szabad szolgájuk, állj akarattal a
rejtett erőkhöz, melyek változás
százszínű, soha el nem kapcsolt
kúsza kerek koszorúját fonják.

In Horatium

Haladó beállítások