Harc a Nagyúrral

(1905)

-Új versek kötetben található

Létharc-versek közé tartozik --> új témakör az irodalomban --> a költő az életét egy harcként fogja fel.

A nagyúr egy szimbolikus alak, a pénz istene, a hatalom megtestesítője. Nagyon passzív a viselkedése, ül az aranyán és vigyorog. Mivel aranya van, a lírai énnek pedig nincs semmilye, így közeledni próbál hozzá. A közeledésnek vannak fokozatai, először kedvesen közeledik, a következő fázisban felkínálja magát, hogy lássa a belsőjét. A 3-7. versszak egy egységet alkot (ez a lírai én belső monológja), próbál érvelni a Nagyúrnak, hogy miért van neki jobban szüksége az aranyra, miért érdemli meg ő jobban. Minden vágyához pénzre van szüksége, így folytatja a közeledést. Az utolsó összecsapásra a 9-10. versszakban kerül sor, itt egy küzdelem van, ahol a lírai én megsérül, de nem adja fel ameddig él. A küzdelem helye is szimbolikus, valahol az "élet zúgó partján", ahol időtlenné tágítja a küzdelmet.

Balladás hangulatú a költemény, drámai küzdelem bontakozik ki. Hangulata nyomasztó, alakzatok közül pedig az ismétlés jelenik meg.

Harc a Nagyúrral

Megöl a disznófejű Nagyúr,
Éreztem, megöl, ha hagyom,
Vigyorgott rám és ült meredten:
Az aranyon ült, az aranyon,
Éreztem, megöl, ha hagyom.

Sertés testét, az undokot, én
Simogattam. Ő remegett.
"Nézd meg, ki vagyok" (súgtam neki)
S meglékeltem a fejemet,
Agyamba nézett s nevetett.

(Vad vágyak vad kalandorának
Tart talán?) S térdre hulltam ott.
A zúgó Élet partján voltunk,
Ketten voltunk, alkonyodott:
"Add az aranyod, aranyod."

"Engem egy pillanat megölhet,
Nekem már várni nem szabad,
Engem szólítnak útra, kéjre
Titokzatos hívó szavak,
Nekem már várni nem szabad."

"A te szivedet serte védi,
Az én belsőm fekély, galád.
Az én szivem mégis az áldott:
Az Élet marta fel, a Vágy.
Arany kell. Mennem kell tovább."

"Az én jachtomra vár a tenger,
Ezer sátor vár énreám,
Idegen nap, idegen balzsam,
Idegen mámor, új leány,
Mind énreám vár, énreám."

"Az egész élet bennem zihál,
Minden, mi új, felém üget,
Szent zűrzavar az én sok álmom,
Neked minden álmod süket,
Hasítsd ki hát aranyszügyed."

Már ránk szakadt a bús, vak este.
Én nyöszörögtem. A habok
Az üzenetet egyre hozták:
Várunk. Van-e már aranyod?
Zúgtak a habok, a habok.

És összecsaptunk. Rengett a part,
Husába vájtam kezemet,
Téptem, cibáltam. Mindhiába.
Aranya csörgött. Nevetett.
Nem mehetek, nem mehetek.

Ezer este múlt ezer estre,
A vérem hull, hull, egyre hull,
Messziről hívnak, szólongatnak
És mi csak csatázunk vadul:
Én s a disznófejű Nagyúr.

Harc a Nagyúrral

Haladó beállítások