Gondolatok a könyvtárban
(1844)
Vörösmarty szerelmi lírája: - 2 múzsája volt, az egyik a fiatalkori szerelme: Perczel Etelka, a másik felesége: Csajághy Laura.
Verselemzés:
- Egy gondolati költeményt várunk a cím alapján, ami megjelöli a helyszínt is, ahol az elmélkedés történik.
Keletkezési háttere:
- 1844-ben a költő gyakran tett látogatásokat a Magyar Tudományos Akadémia könyvtárában, és valószínűleg egy ilyen alkalom ihlette ezt a verset (a könyvek látványa).
Elemzés:
- A vers felütésében megszólít egy tudóst aki ő maga.
- A vers egésze megkérdőjelezi azt a felvilágosodásbeli mondatot, hogy a kultúra, műveltség terjesztése megszünteti az emberek közötti egyenlőtlenséget, eljut odáig az elbeszélő, hogy feleslegesnek tartja a könyveket, amim a tudást hordozzák, erre utalnak a kapcsolt költői képek is.
- Ellentétet fedez fel a könyvek anyaga és tartalma között: például "erény van írva e lapon, de egykor zsivány ruhája volt", ártatlanságról szól --> dühös bujának rongyolója volt. Hazugságnak nevezi mindezt, látszólag ezért ítéli el a könyveket.
- "Országok rongya! könyvtár a neved" sortól egy új szerkezeti egység következik. Kérdések halmozásával él, rákérdez a könyvek, kultúra terjedése hasznos volt e. A kérdésre ironikus választ ad, mert azt tapasztalja, hogy a kultúra terjedése nem szüntette meg a társadalmi problémákat. A vers logikájából következik a gondolat, hogy felvetődik a költőben a könyvek elpusztítása. Ezt elutasítja később, hiszen sokan sok munkát fektettek abba, hogy megszülessenek a könyvek.
- Az "Oh nem, nem!" sortól egy jóval bizakodóbb egység következik, melyben kijelöli az egyén feladatát, nem szabad csüggedni, hanem küzdeni, fáradni kell, és bízni abban, hogy a befektetett munka majd megtérül. Bibliai motívummal él, abban bízik, hogy felépíthetik a modern kor Bábel tornyát, és ezáltal létrejöjjön a földi menny.
- A vers utolsó egységében kétszer hangzik el a legfontosabb kérdés azaz, hogy mi dolgunk a világon, a válasz ugyan az, küzdeni kell, és ha megteszünk mindent, hozzájárulunk a nemzet felemelkedéséhez is. Ez a reformkori gondolat az amit a zárásban jó mulatságnak és férfi munkának nevez.
- A lírai ÉN kiábrándult a felvilágosodásból, de igazi romantikus gondolatként bízik a nemzet felemelkedésében.
- Műfaja: Óda, de rapszódia elemek is vannak benne--> így lesz óda + rapszódia.
Gondolatok a könyvtárban
Hová lépsz most, gondold meg, oh tudós,
Az emberiségnek elhányt rongyain
Komor betűkkel, mint a téli éj,
Leírva áll a rettentő tanulság: "Hogy míg nyomorra milliók születnek,
Néhány ezernek jutna üdv a földön,
Ha istenésszel, angyal érzelemmel
Használni tudnák éltök napjait." Miért e lom? hogy mint juh a gyepen
Legeljünk rajta? s léha tudománytól
Zabáltan elhenyéljük a napot?
Az isten napját! nemzet életét! Miért e lom? szagáról ismerem meg
Az állatember minden bűneit.
Erény van írva e lapon; de egykor
Zsivány ruhája volt. S amott?
Az ártatlanság boldog napjai
Egy eltépett szűz gyönge öltönyén,
Vagy egy dühös bujának pongyoláján.
És itt a törvény - véres lázadók
Hamis birák és zsarnokok mezéből
Fehérre mosdott könyvnek lapjain.
Emitt a gépek s számok titkai!
De akik a ruhát elszaggaták
Hogy majd belőle csínos könyv legyen,
Számon kivül maradtak: Ixion
Bőszült vihartól űzött kerekén
Örvény nyomorban, vég nélkül kerengők.
Az őrült ágyán bölcs fej álmodik;
A csillagászat egy vak koldus asszony
Condráin méri a világokat:
Világ és vakság egy hitvány lapon!
Könyv lett a rabnép s gyávák köntöséből
S most a szabadság és a hősi kor
Beszéli benne nagy történetét.
Hűség, barátság aljas hitszegők
Gunyáiból készült lapon regél.
Irtózatos hazudság mindenütt!
Az írt betűket a sápadt levél
Halotti képe kárhoztatja el. Országok rongya! könyvtár a neved,
De hát hol a könyv mely célhoz vezet?
Hol a nagyobb rész boldogsága? - Ment-e
A könyvek által a világ elébb?
Ment, hogy minél dicsőbbek népei,
Salakjok annál borzasztóbb legyen,
S a rongyos ember bőszült kebele
Dögvészt sohajtson a hír nemzetére. De hát ledöntsük, amit ezredek
Ész napvilága mellett dolgozának?
A bölcsek és a költők műveit,
S mit a tapasztalás arany
Bányáiból kifejtett az idő?
Hány fényes lélek tépte el magát,
Virrasztott a sziv égő romja mellett,
Hogy tévedt, sujtott embertársinak
Irányt adjon s erőt, vigasztalást.
Az el nemn ismert érdem hősei,
Kiket - midőn már elhunytak s midőn
Ingyen tehette - csúfos háladattal
Kezdett imádni a galád világ,
Népboldogító eszmék vértanúi
Ők mind e többi rongykereskedővel,
Ez únt fejek - s e megkorhadt szivekkel,
Rosz szenvedélyek oktatóival
Ők mind együtt - a jók a rosz miatt -
Egy máglya üszkén elhamvadjanak? Oh nem, nem! amit mondtam, fájdalom volt,
Hogy annyi elszánt lelkek fáradalma,
Oly fényes elmék a sár fiait
A sűlyedéstől meg nem mentheték!
Hogy még alig bír a föld egy zugot,
Egy kis virányt a puszta homokon
Hol legkelendőbb név az emberé,
Hol a teremtés ősi jogai
E névhez "ember!" advák örökűl -
Kivéve aki feketén született,
Mert azt baromnak tartják e dicsők
S az isten képét szíjjal ostorozzák. És mégis - mégis fáradozni kell.
Egy újabb szellem kezd felküzdeni,
Egy új irány tör át a lelkeken:
A nyers fajokba tisztább érzeményt
S gyümölcsözőbb eszméket oltani,
Hogy végre egymást szívben átkarolják,
S uralkodjék igazság, szeretet.
Hogy a legalsó pór is kunyhajában
Mondhassa bizton: nem vagyok magam!
Testvérim vannak, számos milliók;
Én védem őket, ők megvédnek engem.
Nem félek tőled, sors, bármit akarsz. Ez az, miért csüggedni nem szabad.
Rakjuk le, hangyaszorgalommal, amit
Agyunk az ihlett órákban teremt.
S ha összehordtunk minden kis követ,
Építsük egy újabb kor Bábelét,
Míg oly magas lesz, mint a csillagok.
S ha majd benéztünk a menny ajtaján,
Kihallhatók az angyalok zenéjét,
És földi vérünk minden csepjei
Magas gyönyörnek lángjától hevültek,
Menjünk szét mint a régi nemzetek,
És kezdjünk újra tűrni és tanulni. Ez hát a sors és nincs vég semmiben?
Nincs és nem is lesz, míg a föld ki nem hal
S meg nem kövűlnek élő fiai.
Mi dolgunk a világon? küzdeni,
És tápot adni lelki vágyainknak.
Ember vagyunk, a föld s az ég fia.
Lelkünk a szárny, mely ég felé viszen,
S mi ahelyett, hogy törnénk fölfelé,
Unatkozzunk s hitvány madár gyanánt
Posvány iszapját szopva éldegéljünk?
Mi dolgunk a világon? küzdeni
Erőnk szerint a legnemesbekért.
Előttünk egy nemzetnek sorsa áll.
Ha azt kivíttuk a mély sülyedésből
S a szellemharcok tiszta sugaránál
Olyan magasra tettük, mint lehet,
Mondhatjuk, térvén őseink porához:
Köszönjük élet! áldomásidat,
Ez jó mulatság, férfi munka volt!