Epilogus

(1877)

- Zárszónak szánta a versét, de ezután még születtek versei. 

- Az egységeket "Az életet már megjártam" sor tagolja --> 3 azonos terjedelmű részre, így 3-szor 5 versszakra. 

- 1. egység (1-5.vsz.): A múlt uralkodik ebben a strófában, az élet befejezettnek, lezártnak tekinti. Az egységben az út toposz jelenik meg. Az életet egy utazással azonosítja --> kapcsolódó szavak: gyalog, omnibusszal, útszélin, útfélen. Az 1. egység alapján, egy az életével elégedett költő képe jelenik meg --> elégedett emberkép, lehet nem kapott sokat, de ennyivel is beérte. A "gyaloglás" lehetőséget adott arra, hogy meglássa az élet apró szépségeit, például a kis virágot az út szélén. 

- 2. egység (6-10. vsz.): A múltat mutatja be és az abból következő jelet. Ebben az egységben a maximalista költőt halljuk, aki nem teljesen elégedett azzal, amit alkotott. Elismeri, hogy kapott díjakat, elismerést, de ő nem erre vágyott. Utalást ad a félkész munkáira, úgy érzi rengeteg dolga van még.

- 3. egység (11-15. vsz.): A vers kezdő sora ismétlés megjelenik. Ezek a versszakok a múltban megálmodott jövőt írják le. Függetlenségre, nyugalomra vágyott, a családi kör szeretetére, békéjére, szabad alkotásra. A záró versszakban plusz egy sorral kiegészül, itt egy rabmadárhoz hasonlítja magát, melynek kalitkája nyitva van, tehát szabadon elrepülhetne, de nincs lehetősége, mert élete a végéhez közeledik. 

- Műfaja: elégia 

- Típusa alapján létösszegző / számvető (az ilyen versekben a költő összefoglalja életét).

Epilogus

Az életet már megjártam.
Többnyire csak gyalog jártam,
Gyalog bizon'...
Legfölebb ha omnibuszon.

Láttam sok kevély fogatot,
Fényes tengelyt, cifra bakot:
S egy a lelkem!
Soha meg se' irigyeltem.

Nem törődtem bennülővel,
Hetyke úrral, cifra nővel:
Hogy' áll orra
Az út szélin baktatóra.

Ha egy úri lócsiszárral
Találkoztam s bevert sárral:
Nem pöröltem, -
Félreálltam, letöröltem.

Hiszen az útfélen itt-ott
Egy kis virág nekem nyitott:
Azt leszedve,
Megvolt szívem minden kedve.

Az életet, ím, megjártam;
Nem azt adott, amit vártam:
Néha többet,
Kérve, kellve, kevesebbet.

Ada címet, bár nem kértem,
S több a hír-név, mint az érdem:
Nagyravágyva,
Bételt volna keblem vágya.

Kik hiúnak és kevélynek -
Tudom, boldognak is vélnek:
S boldogságot
Irígy nélkül még ki látott?

Bárha engem titkos métely
Fölemészt: az örök kétely;
S pályám bére
Égető, mint Nessus vére.

Mily temérdek munka várt még!...
Mily kevés, amit beválték
Félbe'-szerbe',
S hány reményem hagyott cserbe'!...

Az életet már megjártam;
Mit szivembe vágyva zártam,
Azt nem hozta,
Attól makacsul megfoszta.

Egy kis független nyugalmat,
Melyben a dal megfoganhat,
Kértem kérve:
S ő halasztá évrül-évre.

Csöndes fészket zöld lomb árnyán,
Hova múzsám el-elvárnám,
Mely sajátom;
Benne én és kis családom.

Munkás, vídám öregséget,
Hol, mit kezdtem, abban véget...
Ennyi volt csak;
S hogy megint ültessek, oltsak.

Most, ha adná is már, késő:
Egy nyugalom vár, a végső:
Mert hogy' szálljon,
Bár kalitja már kinyitva,
Rab madár is, szegett szárnyon?