Előszó
(1850-1851)
Vörösmarty lírája az 1850-es években:
- A világosi fegyverletétel után reménytelen helyzetbe került az ország. A költőben is a pesszimizmus lett úrrá. A 1848-ban elért eredmények érvénytelenítették, Petőfi Sándor eltűnt, Kossuth Lajos emigrált, Deák Ferenc passzív ellenálló lett, stb.
- Vörösmarty egy ideig bujkált, majd feladta magát, és Haynautól kegyelmet kapott. A maradék éveiben keveset alkotott, de két remekműve így is született --> Előszó, A vén cigány.
Verselemzés:
- A cím és a vers kezdő sora arra utal, hogy egy már elkészült mű elé szánta, mint egy előszó.
- A vers egyetlen év körforgását mutatja be a boldog tavasztól, a hazug, álnok tavaszig.
- A vers típusa alapján érték- és időszembesítő.
- Mindhárom idősík megjelenik a versben, és ezekhez különböző értékeket rendel.
Szerkezeti felépítése:
- Az 1. egységben (1-10.sor) a tavasz képei jelennek meg. A reformkor optimista szakasza a tavasz. Megszemélyesítve jelenik meg a béke, amely az emberekkel együtt azon dolgozott, hogy megvalósuljon egy szebb jövő. Az emberek szorgosságát a hangya munkájához hasonlítja. Metonímiával élve hangsúlyozza, hogy ebben a boldog időszakban megvalósult a szív és az ész egysége. Az egység soraiban, párhuzamban áll a természet és az emberek / nemzet élete. A tavasz képei: zöld ág, tiszta ég, ünnepre forduló természet.
- A 2. egység (11-18. sor) a nyár képei, a vihar előtti csend jelenik meg. Költői túlzással él mikor azt írja, hogy a világ megállt, ránk tekint, és várta a szent szózatot.
- A 3. egységben (19-33. sor) a forradalom képei találhatóak, romantikus képekkel szemlélteti ennek pusztulását. Egy szörnyeteghez hasonlítja a vészt. A vész pusztítása pedig időtlenné tágul (folyton folyvást).
- A 4. egység (34-41. sor) a jelen egysége. "Most tél van és csend és hó és halál" --> együtt jön a halál. A jelen egységében lelassul a tempó az előző rész mozgalmassága után. A pusztítás következményét a föld megőszülésével szemlélteti, ami hírtelen következett be.
- Az utolsó egységben (42-49. sor) a "majd" időhatározó szó jelzi, hogy ez a jövő egysége. Ebben az egységben szétválik a természet, az ember és a nemzet életének párhuzama, mert míg a természetben a tél után egy újabb tavasz következik, addig a nemzet életében állandósulni látszik a tél. A boldog tavaszt már csak hazudni lehet, erre utal a "vendéghaj" és az "üvegszem" kép. Kérdéssel zárul a költemény, így nyitott marad a vers (elgondolkodtató), arra utal a kérdés, hogy a harcban elhunytakat már nem lehet visszahozni.
Előszó
Midőn ezt írtam, tiszta volt az ég.
Zöld ág virított a föld ormain.
Munkában élt az ember mint a hangya:
Küzdött a kéz, a szellem működött,
Lángolt a gondos ész, a szív remélt,
S a béke izzadt homlokát törölvén
Meghozni készült a legszebb jutalmat,
Az emberüdvöt, melyért fáradott.
Ünnepre fordúlt a természet, ami
Szép és jeles volt benne, megjelent.
Öröm - s reménytől reszketett a lég,
Megszülni vágyván a szent szózatot,
Mely által a világot mint egy új, egy
Dicsőbb teremtés hangján üdvözölje.
Hallottuk a szót. Mélység és magasság
Viszhangozák azt. S a nagy egyetem
Megszünt forogni egy pillantatig.
Mély csend lön, mint szokott a vész előtt.
A vész kitört. Vérfagylaló keze
Emberfejekkel lapdázott az égre,
Emberszivekben dúltak lábai.
Lélekzetétől meghervadt az élet,
A szellemek világa kialutt,
S az elsötétült égnek arcain
Vad fénnyel a villámok rajzolák le
Az ellenséges istenek haragját.
És folyton-folyvást ordított a vész,
Mint egy veszetté bőszült szörnyeteg.
Amerre járt, irtóztató nyomában
Szétszaggatott népeknek átkai
Sohajtanak fel csonthalmok közől;
És a nyomor gyámoltalan fejét
Elhamvadt várasokra fekteti.
Most tél van és csend és hó és halál.
A föld megőszült;
Nem hajszálanként, mint a boldog ember,
Egyszerre őszült az meg, mint az isten,
Ki megteremtvén a világot, embert,
E félig istent, félig állatot,
Elborzadott a zordon mű felett
És bánatában ősz lett és öreg.
Majd eljön a hajfodrász, a tavasz,
S az agg föld tán vendéghajat veszen,
Virágok bársonyába öltözik.
Üvegszemén a fagy fölengedend,
S illattal elkendőzött arcain
Jókedvet és ifjuságot hazud:
Kérdjétek akkor ezt a vén kacért,
Hová tevé boldogtalan fiait?