Ágnes asszony
(1853)
- Nagykőrösi korszakban született.
- Témája szerint: népi és lélektani költemény, ami a bűn és bűnhődés motívumával foglalkozik.
- Szerkezete szerint: egyszólamú és körkörös felépítésű
- Műfaja: ballada
Cselekménye, szerkezete:
- Nem a bűnre, hanem a bűnhődésre fókuszál, Ágnes asszony megőrülésének stációját jeleníti meg.
- 1. egység (1-4. vsz.): Addig tart ameddig a hajdú, Ágnes asszonyt a börtönbe nem viszi.
- 2. egység (5-19. vsz.): Ágnes asszony a börtönben, és a tárgyaláson.
- 3. egység (20-26. vsz.): Miután a bírák elengedik a már megőrült asszonyt, Ágnes továbbra is a lepedőjét mossa. Az idő a végtelenbe tárul, jelezve ezzel Ágnes megőrülésének véglegességét.
- A vers három pillére épül (1, 20, 26. strófa) --> hasonló a felépítése, tartalma ennek a három versszaknak, csupán a pici változások jelzik az idő múlását (pl. a lepedőn már nincsen vérfolt, már csak a foszlányok maradtak, de Ágnes továbbra is látja benne).
- A lepedő tehát a bűntudat jelévé válik, a folt = a belső lelkiismerti folttal.
- A ballada lélektanisága, a megtébolyodás folyamata --> félrevezeti az érdeklődőket, de ekkor még megőrülésről nem beszélhetünk. Később a börtönben, majd a bíróságon azt látjuk, ahogyan azért küzd, hogy megmutassa még nem őrült meg, de épp ezzel árulja el magát. Teljes megtébolyodásra utal a lepedő mániákus mosása, a vérfolt kimosása a bűn eltörlésével egyenlő (de nem így van).
- Ágnes bűnéről annyit tudunk, hogy a szeretője tettestársként nevezte meg férje meggyilkolásában (szaggatottság, kihagyás --> balladai homály).
- A nőhöz mégis az ártatlanság, kedvesség kapcsolódik. Megjelenik a fehér szín (ártatlanság, tisztaság) képe.
- A vers refréne: "Oh! irgalom atyja, nem hagyj el). --> minden strófa végén megtalálható.
- Ez a mondat a bibliában is megtalálható, egy külső szemlélő, Ágnes asszony és a bíróság mondja, és az "irgalom atyját" azaz Istent szólítja meg.
- A vers előrehaladtával változik a funkciója --> jelenthet csodálkozást, rémületet, fohászt, könyörgést.
Ágnes asszony
Ágnes asszony a patakban
Fehér lepedőjét mossa;
Fehér leplét, véres leplét
A futó hab elkapdossa.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.
Odagyűl az utcagyermek:
Ágnes asszony, mit mos kelmed?
"Csitt te, csitt te! csibém vére
Keveré el a gyolcs leplet."
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.
Összefutnak a szomszédnők:
Ágnes asszony, hol a férjed?
"Csillagom, hisz ottbenn alszik!
Ne menjünk be, mert fölébred."
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.
Jön a hajdu: Ágnes asszony,
A tömlöcbe gyere mostan.
"Jaj, galambom, hogy' mehetnék,
Míg e foltot ki nem mostam!"
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.
Mély a börtön: egy sugár-szál
Odaférni alig képes;
Egy sugár a börtön napja,
Éje pedig rémtül népes.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.
Szegény Ágnes naphosszanta
Néz e kis világgal szembe,
Néz merően, - a sugárka
Mind beléfér egy fél szembe.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.
Mert, alighogy félre fordul,
Rémek tánca van körűle;
Ha ez a kis fény nem volna,
Úgy gondolja: megőrűlne.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.
Ím azonban, időtelve,
Börtönének zárja nyílik:
Ágnes a törvény előtt
Megáll szépen, ahogy illik.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.
Öltözetjét rendbe hozza,
Kendőjére fordít gondot,
Szöghaját is megsimítja
Nehogy azt higgyék: megbomlott.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.
Hogy belép, a zöld asztalnál
Tisztes őszek űlnek sorra;
Szánalommal néznek ő rá,
Egy se mérges, vagy mogorva.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.
"Fiam, Ágnes, mit miveltél?
Szörnyü a bűn, terhes a vád;
Ki a tettet végrehajtá
Szeretőd ím maga vall rád."
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.
"Ő bitón fog veszni holnap,
Ő, ki férjedet megölte;
Holtig vízen és kenyéren
Raboskodva bünhödöl te."
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.
Körültekint Ágnes asszony,
Meggyőződni ép eszérül;
Hallja a hangot, érti a szót,
S míg azt érti: "meg nem őrül."
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.
De amit férjéről mondtak
A szó oly visszásan tetszik;
Az világos csak, hogy őt
Haza többé nem eresztik.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.
Nosza sírni, kezd zokogni,
Sűrü záporkönnye folyván:
Liliomról pergő harmat,
Hulló vizgyöngy hattyu tollán.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.
"Méltóságos nagy uraim!
Nézzen Istent kegyelmetek:
Sürgetős munkám van otthon,
Fogva én itt nem űlhetek."
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.
"Mocsok esett lepedőmön,
Ki kell a vérfoltot vennem!
Jaj, ha e szenny ott maradna,
Hová kéne akkor lennem!"
Oh! irgalom atyja ne hagyj el.
Összenéz a bölcs törvényszék
Hallatára ily panasznak.
Csendesség van. Hallgat a száj,
Csupán a szemek szavaznak.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.
"Eredj haza, szegény asszony!
Mosd fehérre mocskos lepled;
Eredj haza, Isten adjon
Erőt ahhoz és kegyelmet."
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.
S Ágnes asszony a patakban
Lepedőjét újra mossa;
Fehér leplét, tiszta leplét
A futó hab elkapdossa.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el
Mert hiában tiszta a gyolcs,
Benne többé semmi vérjel:
Ágnes azt még egyre látja
S épen úgy, mint akkor éjjel.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.
Virradattól késő estig
Áll a vízben, széke mellett:
Hab zilálja rezgő árnyát,
Haja fürtét kósza szellet.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.
Holdvilágos éjjelenkint,
Mikor a víz fodra csillog,
Maradozó csattanással,
Fehér sulyka messze villog.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.
És ez így megy évrül-évre,
Télen-nyáron, szünet nélkül;
Harmat-arca hő napon ég,
Gyönge térde fagyban kékül.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.
Őszbe fordul a zilált haj,
Már nem holló, nem is ében;
Torz-alakú ránc verődik
Szanaszét a síma képen.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.
S Ágnes asszony a patakban
Régi rongyát mossa, mossa -
Fehér leple foszlányait
A szilaj hab elkapdossa.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.