A vén cigány
(1854)
- Keletkezése: Utolsó befejezett költeménye a halála előtti években írta. Kortársai nem tudtak mit kezdeni a versel, csak a 20. századi nyugatos költők fedezik fel és kezdik értékelni.
- A cím értelmezése: Egyrészről valóban egy muzsikus cigányról szól, másrészt a cigány lehet a lírai ÉN, hiszen ő is művész. Ez a cigány kép végigvonul az egész versen (például: húzd rá, vonó, húr, dal, stb.). A cigány a művész metaforája, így önmegszólításként is értelmezhető. Ebben a típusban a megszólító és megszólított azonos, a lírai ÉN E/2-ben önmagához szól.
- Téma: A költő arra keresi a választ, hogy milyen vers szülessen, ami ki tudja fejezni a világ állapotát. A költőnek mi a szerepe? A vers típusa (ars poetica) szerint is értelmezhető.
- A vers stílusa kettős, összetett --> köznapi (bordal keret) és patetikus (emelkedettség).
-Bordal: Elképzelhető egy olyan szituáció amelyben a lírai ÉN egy bor mellett megszólítja a muzsikus cigányt. Köznapi stílus például a húzd rá, ne lógasd a lábadat.
- Műfaja: A patetikus stílus miatt ódának és rapszódiának is tekinthető. Rapszódia a zaklatottsága miatt. Patetikus kifejezés például a "húrod zengjen vésznél szilajabban"
- Mi biztosítja a vers egységét?: - E/2-es megszólítás
- Felszólító módú igék (húzd, tölts, forrjon)
- A refrén
- A vihar motívuma: - a természet vihara (zivatar, jég, stb) - a lélek vihara (őrült lélek) - a történelem vihara (ekkor zajlik a krími háború).
A vén cigány
Húzd rá cigány, megittad az árát,
Ne lógasd a lábadat hiába;
Mit ér a gond kenyéren és vizen,
Tölts hozzá bort a rideg kupába.
Mindig igy volt e világi élet,
Egyszer fázott, másszor lánggal égett;
Húzd, ki tudja meddig húzhatod,
Mikor lesz a nyűtt vonóbul bot,
Sziv és pohár tele búval, borral,
Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal.
Véred forrjon mint az örvény árja,
Rendüljön meg a velő agyadban,
Szemed égjen mint az üstökös láng,
Húrod zengjen vésznél szilajabban,
És keményen mint a jég verése,
Odalett az emberek vetése.
Húzd, ki tudja meddig húzhatod,
Mikor lesz a nyűtt vonóbul bot,
Sziv és pohár tele búval, borral,
Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal.
Tanulj dalt a zengő zivatartól,
Mint nyög, ordít, jajgat, sír és bömböl,
Fákat tép ki és hajókat tördel,
Életet fojt, vadat és embert öl;
Háború van most a nagy világban,
Isten sírja reszket a szent honban.
Húzd, ki tudja meddig húzhatod,
Mikor lesz a nyűtt vonóbul bot,
Sziv és pohár tele búval, borral,
Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal.
Kié volt ez elfojtott sohajtás,
Mi üvölt, sír e vad rohanatban,
Ki dörömböl az ég boltozatján,
Mi zokog mint malom a pokolban,
Hulló angyal, tört szív, őrült lélek,
Vert hadak vagy vakmerő remények?
Húzd, ki tudja meddig húzhatod,
Mikor lesz a nyűtt vonóbul bot,
Sziv és pohár tele búval, borral,
Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal.
Mintha ujra hallanók a pusztán
A lázadt ember vad keserveit,
Gyilkos testvér botja zuhanását,
S az első árvák sirbeszédeit,
A keselynek szárnya csattogását,
Prometheusz halhatatlan kínját.
Húzd, ki tudja meddig húzhatod,
Mikor lesz a nyűtt vonóbul bot:
Sziv és pohár tele búval, borral,
Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal.
A vak csillag, ez a nyomoru föld
Hadd forogjon keserű levében,
S annyi bűn, szenny s ábrándok dühétől
Tisztuljon meg a vihar hevében,
És hadd jöjjön el Noé bárkája,
Mely egy uj világot zár magába.
Húzd, ki tudja meddig húzhatod,
Mikor lesz a nyűtt vonóbul bot:
Sziv és pohár tele búval, borral,
Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal.
Húzd, de mégse, - hagyj békét a húrnak,
Lesz még egyszer ünnep a világon,
Majd ha elfárad a vész haragja,
S a viszály elvérzik a csatákon,
Akkor húzd meg ujra lelkesedve,
Isteneknek teljék benne kedve.
Akkor vedd fel ujra a vonót,
És derüljön zordon homlokod,
Szűd teljék meg az öröm borával,
Húzd, s ne gondolj a világ gondjával.