A Sion-hegy alatt
(1908)
Istenes költészete:
- Az Illés szekerén (1908) című verseskötetétől minden verseskötetében önálló ciklusban jellenek meg az Istenes versek.
- Ambivalencia azaz a kettőség jellemző Ady Istenes lírájára is, ezt jól mutatja egyik verse (Hiszek hitetlenül Istenben).
- Teremtett magának egy saját Istent, ami a versekben nagyon különböző képen jelent meg.
- Vallásos nevelést kapott, egyházi iskolába járt, felnőttként eltávolodott az Úrtól.
- Ady istenes líráját egyrészt a magyar líra hasonló tematikájú folytatása (Balassi istenes költészete), másrészt saját hittel szembeni kételyeinek is lenyomata.
- Ugyan vallásos szellemben nevelkedett, de modern emberként nagyon erős kételyek is éltek benne a hittel.
- Az Istenes versek szorosan kapcsolódnak az Én-versekhez, ezért bennük a folyamatos változás is megfigyelhető.
- Néhány Istenes verse: - Álmom
- A Sion-hegy alatt
- Az Úr érkezése
A Sion-hegy alatt:
- A Nyugat első száma közölte, később az Illés szekerén című kötet ciklusának lett a címe.
- A vers központi szimbóluma a Sion-hegy, ami egy helyszínt jelöl meg, a lírai Én és Istennek lehetséges találkozási helyét ( a hegy a Bibliában az Isteni jelenlét jelképe).
- Ugyan a Sion-hegy is szerepel a Bibliában, de Ady versében azt a bibliai történetet evokálja, ami a Sínai-hegyen történt, itt kapta meg ugyanis Mózes a Tízparancsolatot Istentől. Ez a szándékos "tévesztés" több mindenre is utal.
- A versbeszéd összetettségét is megfigyelhetjük, vannak részek amelyek a zsoltárokat idézik, viszont nem egy helyen "alantos" szavakat használ.
- A lírai ÉN alapmagatartása a keresés, a visszatalálás, a gyermekkori bizonyosság újbóli birtokbavételének igénye. A megtalálás segítségével szeretne eligazítást kapni.
- Gyermekkorában még birtokolta, felnőttkorában is vágyik rá, de úgy érzi a részleges felejtés és a felnőtt hitének megtépázottsága következtében már nem vezet út az egészhez, Istenhez.
- Isten sokféle alakban jelneki meg az Ady versekben, tehát egy általa teremtett Istenről beszélhetünk. (Belső lelki szükségből teremtett figura).
- Ebben a versben egy megtehetően groteszk Istenkép jelenik meg, ősz öregemberként ábrázolja (bús, kopott öreg úr).
- A tényleges, belső találkozás Istennel elmarad, mert az csak belül, a lírai ÉN által lett volna létesíthető.
- A vers zárlatában a múlt idejű igéket felváltja a jelen idejű "ülök" ige, amely ezáltal egy állapotot rögzít --> a lírai ÉN magára marad a magánnyal, a kétségekkel és a kétségbeeséssel.
A Sion-hegy alatt
Borzolt, fehér Isten-szakállal,
Tépetten, fázva fújt, szaladt
Az én Uram, a rég feledett,
Nyirkos, vak, őszi hajnalon,
Valahol Sion-hegy alatt.
Egy nagy harang volt a kabátja,
Piros betükkel foltozott,
Bús és kopott volt az öreg Úr,
Paskolta, verte a ködöt,
Rórátéra harangozott.
Lámpás volt reszkető kezemben
És rongyolt lelkemben a Hit
S eszemben a régi ifjuság:
Éreztem az Isten-szagot
S kerestem akkor valakit.
Megvárt ott, a Sion-hegy alján
S lángoltak, égtek a kövek.
Harangozott és simogatott,
Bekönnyezte az arcomat,
Jó volt, kegyes volt az öreg.
Ráncos, vén kezét megcsókoltam
S jajgatva törtem az eszem:
"Hogy hívnak téged, szép, öreg Úr,
Kihez mondottam sok imát?
Jaj, jaj, jaj, nem emlékezem."
"Halottan visszajöttem hozzád
Én, az életben kárhozott.
Csak tudnék egy gyermeki imát."
Ő nézett reám szomorún
S harangozott, harangozott.
"Csak nagyszerű nevedet tudnám."
Ő várt, várt s aztán fölszaladt.
Minden lépése zsoltár-ütem:
Halotti zsoltár. S én ülök
Sírván a Sion-hegy alatt.